Grigorij Grabovoj Jézus Krisztus második eljövetele

1994-1995-ben Grigorij Petrovics Grabovoj találkozott szent, próféta, gyógyító emberekkel, akik felismerték képességeit, a gyógyíthatatlannak vélt emberek meggyógyításával csodákat tett, Tanítást adott az embereknek, amelyet követve ők is képesek lettek csodák véghezvitelére, majd 2004-ben bejelentette, hogy Ő Jézus Krisztus második eljövetele, és ez a tudás azért adatott, hogy az Egyetemes Megmentés és az Egyetemes Feltámadás megtörténhessen.

Tartalomjegyzék

Találkozás szent, próféta, gyógyító emberekkel

1994 márciusában Grigorij Petrovics Grabovoj Indiába látogatott, az emberi bölcsesség ősi bölcsőjébe. A minden vallások templomában, az újdelhi Birla Mandirban, indiai képviselője, K. Vanerzhi Grigorij Grabovojra mutatva azzal a kéréssel fordult H. Simha vezető paphoz, hogy állapítsa meg tisztánlátói képességeit. Ő így válaszolt:
Ebben a városban nincs ember, aki hozzá hasonló lenne és meg tudná határozni a legmagasabb szintjét. Csupán egyetlen ember képes erre. Az ő neve Baba Nagpal.
– H. Simha vezető pap

És javasolta, hogy látogassa meg őt egy szent helyen Indiában, a Kutub Minár mellett található Csattarpur templomban, ahol a magasabb társadalmi rétegekhez tartozó emberek és a kormány imádkozik.

Baba Nagpal a templomban volt, de a papok és a biztonsági személyzet nem engedték be hozzá az ismeretlen látogatót (még India legnagyobb iparosa, Kamal Dua feleségének közbenjárására sem). Baba Nagpal, aki még életében szentté vált, személyesen csak a kiválasztottakat tisztelte figyelmével; még maga Radzsiv Gandhi is csak kétperces meghallgatást kapott. „Mondja meg Baba Nagpalnak, hogy Grigorij Petrovics Grabovoj van itt.” – kérte Grigorij Grabovoj az őröket. Az ebédidő ellenére azonnal bebocsátást nyert az indiai templom szentélyébe. A beszélgetés 23 percig tartott. A beszélgetés végén Baba Nagpal megáldotta Grigorij Grabovojt, miközben azt mondta, hogy imádkozni fog érte, és megjósolta, hogy az események irányításán keresztül legmagasabb energiáját és érzékfeletti képességeit nemcsak hazája, hanem az egész világ javára fogja használni. (Tekintettel arra, hogy Baba Nagpal a jóslataiban soha nem tévedett, Indiában mindegyiket pontos próféciaként értelmezik).[1][2][3]

Grigorij Grabovoj találkozott a hindu vallás egy másik fontos személyiségével is, aki rendelkezik a CORPORATION OM PRAKASH által megállapított érzékfeletti képességekkel. A következőket üzente Grigorij Grabovojnak: „Minden jót, sikert kívánok neki egész életére, mert azokat az erőket, melyek neki adattak, egyszerűen lehetetlen rossz célra használni.”[4][2]

December 10-én a Grigorij Grabovoj vezette küldöttség a Fülöp-szigetekre látogatott. Miután hallott Grigorij Grabovojról és Fülöp-szigeteki látogatásáról, a híres gyógyító, jövendőmondó és tisztánlátó, Yuko N. Labo asszony azonnal találkozni kívánt vele. A rendelőjében lezajlott találkozásuk során Yuko N. Labo tíz centiméternyire megközelítette tenyerével Grigorij Petrovics tenyerét. Azonnal csodálatát fejezte ki a férfi kezeinek hatalmas energiájáról és tisztánlátói képességének erejéről. A beszélgetés végén kifejezte meggyőződését, hogy ilyen képességekkel Grigorij Grabovojnak nemcsak hazájának, hanem az egész bolygónak segítséget kell nyújtania. És a jelenlévők legnagyobb csodálkozására ez a jól ismert gyógyító megkérte, hogy vizsgálja meg a szervezetét, és a távolból végezze el az általános gyógyítási eljárást. Yuko N. Labo, akit a Fülöp-szigeteken Baguio város alpolgármesterének segítőjeként és feleségeként is tisztelnek, azt mondta, hogy Grigorij Grabovoj fő feladata a jelenlegi körülmények között, hogy az egész világot megvédje, nem pedig egyetlen országot.[4][2]

Találkozás Vanga prófétanővel

1995-10-26 Grigori Grabovoi visits Vanga
1995-ben meglátogatta Vanga prófétanőt, akivel az ember fizikai testben történő örök életének lehetőségéről is beszélgetett.[kép 1]
1995 októberében, miután a bolgár televízió hallott az orosz gyógyító csodáiról, meghívta Grigorij Grabovojt Bulgáriába, és szervezett egy találkozót a híres bolgár látóval, Baba Vangával. Vanga, aki gyakorlatilag soha senkinek nem engedte meg, hogy hang- és videofelvételeket készítsen a vele való találkozásokról, Grigorij Grabovoj esetében hozzájárult a hang- és videofelvételek készítéséhez. Ezt Vanga csak akkor engedélyezte, ha olyan beszélgetőtárssal találkozott, akihez jó volt a viszonya, bízott benne és bízott a tisztességében.

Grigorij Grabovoj Bulgáriába érkezését nagy szeretettel fogadták, „Röntgen embernek” hívták kivételes képességei miatt, 1995-ben az ország Kozlodujban levő atomerőművére 2 év hibátlan működést jelzett előre. A találkozó előtti napon a gyógyulni vágyókat több órán át gyógyította.[5][6]

Ennek az embernek tehetsége van!
(Тоя човек има дарба!)
– Vanga[7]

Vanga kijelentette, hogy Grigorij Grabovojnak, aki kiemelkedő képességekkel rendelkezik, kötelezően folytatnia kell az emberek gyógyítását, és bővítenie kell képességeinek alkalmazási területeit. Oroszországban kell dolgoznia, ahonnan az eredmények a világ minden országába eljutnak.[7][8][9][10][11]

Grigorij Grabovoj még az 1994-ben történt első találkozásukkor jó benyomást tett Vangára, amikor csak egyetlen kérdést tett fel Vangának: „Segíthetek valamiben?”, majd fél órát ültek egymás mellett.[12]

Jézus Krisztus második eljövetele bejelentése

2004. június 5-én Grigorij Petrovics Grabovoj nyilvánosan bejelentette, hogy ő Jézus Krisztus második eljövetele, és Tanításával megmentést, örök életet és feltámadást hozott az emberiségnek.[13][14][15][16]

Grigori Petrovich Grabovoi announces that He is the Second Advent of Jesus Christ
Grigorij Petrovics Grabovoj bejelenti, hogy Ő Jézus Krisztus második eljövetele.[kép 2]
Üdvözlöm Önöket,

Grigorij Petrovics Grabovoj vagyok, 1963. november 14-én születtem Kirovszki településen - ez Bogara falu, a Kazah Köztársaság Simkenti tartományának Kirovi járásában.

Kijelentem, hogy én, Grigorij Grabovoj, Jézus Krisztus második eljövetele vagyok.

Ezt a nyilatkozatot Isten Igéje alapján, Isten Igéje által és Isten akaratából teszem.

Elmondhatom, hogy ezzel a tudással mindig rendelkeztem, eredendően, vagyis születésemtől fogva, és ezzel kapcsolatban teljes mértékben kijelenthetem, hogy ez a tudás azért adatott, hogy a világot egy lehetséges globális katasztrófától megmentsem, és a tudás kizárólag azért adatott, hogy a Tanításom elterjedjen a Világ minden országában, eljusson minden emberhez, és hogy az Egyetemes Megmentés, az emberek Egyetemes Feltámadása valóban megtörténhessen, és hogy ez a jó hír az egész Világban és mindenkihez egyszerre és azonnal eljusson.

– Grigorij Grabovoj
Moszkva, Oroszország, 2004. június 5.

Egyházi fogadtatása

Újságíró megkeresésére Grigorij Grabovoj elmondta, hogy sokan üdvözölték az egyházi világban - Paisii püspök, Orlov püspöke, Gabriel atya, Grúzia pátriárkája, Alekszisz ciprusi érsek.

Bejelentése után a Vatikán bizonyítékokat küldött neki, hogy az édesanyja Szeplőtelen Fogantatás által szülte, de édesanyja nem akarta ezt idő előtt felfedni előtte. Grigorij Grabovoj elmondta, hogy Jézus Krisztus eljövetelével az örök fejlődés módszereinek elsajátítása vált lehetővé minden ember számára. Az újságíró kérdésére, hogy lesz-e utolsó ítélet, azt válaszolta, hogy Isten nem tud büntetni, Ő csak az utat adja meg, és az utolsó ítélet valójában az, amikor valaki nem követi az emberiség fejlődését, nem vonja be magát az összetartozást teremtő folyamatba.

Találkozás a Kazah Köztársaság elnökével

2004. júliusában Nazarbajev Nurszultan Abisevics, a Kazah Köztársaság elnöke, - aki elnöksége alatt Asztanában felépíttette a világ összes vallásának első templomát - magánemberként kifejezte szándékát a kazahsztáni születésű Grigorij Grabovoj felé, hogy terjeszthesse Tanítását, és meghívta családjához Asztanába. Elmondta Grigorij Grabovojnak, hogy tudja, hogy azért jött, hogy megmentse a világot.

Grigorij Grabovoj Jézus Krisztus Második Eljövetele Egyház megalapítása

2007-2008-ban az Amerikai Egyesült Államokban segítőivel bejegyeztették a Grigorij Grabovoj Jézus Krisztus Második Eljövetele Egyházat Illinois,[17] New York[18] és Massachusetts[19][20][21] államokban.

Az államok egyházainak honlapjain megtalálhatók a tények, események, amelyek megerősítik, hogy Grigorij Petrovics Grabovoj az Úr Isten Jézus Krisztus Második Eljövetele.[17][18][19]

Grigorij Grabovoj vallási honlapján 33 oldalon aláírásgyűjtemény található olyan emberek aláírásával, akik hiszik vagy tudják, hogy Grigorij Grabovoj az Úr Isten, Jézus Krisztus második eljövetele.[22]

Közzétette vallásának pilléreit,[23] valamint elkészíttette a Grigorij Grabovoj Jézus Krisztus Második Eljövetele Templom tervrajzait és látványtervét. A templom ötvözi a tudományt, a művészetet és a vallást.

Grigorij Petrovics Grabovoj a vallásának jelképéül az örökkévalóság és végtelenség jelét választotta.

Kapcsolódó szócikkek

Képek

A képek szabad felhasználásának lehetősége a magyar szerzői jogi törvény szerint:

34. § (1) A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról

  1. ^ 1995-ben meglátogatta Vanga prófétanőt, akivel az ember fizikai testben történő örök életének lehetőségéről is beszélgetett.
    Szerző: Központi Dokumentumfilm Stúdió (Oroszország). Cím: Grigorij Grabovoj küldetése [Миссия Григория Грабового] Forrás: https://www.net-film.ru/film-10054/
  2. ^ Grigorij Petrovics Grabovoj bejelenti, hogy Ő Jézus Krisztus második eljövetele.
    Szerző: Grigorij Petrovics Grabovoj. Cím: G.P. Grabovoj bejelentése az Úristen, Jézus Krisztus, a Teremtő második eljöveteléről [Заявление Г.П. Грабового о Втором Пришествии Господа Бога Иисуса Христа-Создателя] Forrás: https://religiongg.wordpress.com/2013/05/28/заявление-г-п-грабового-о-втором-прише/

Jegyzetek

  1. ^ "Jegyzőkönyv Grigorij Grabovoj és Baba Nag Pal találkozójáról" [Протокол встречи Григория Грабового с Баба Наг Палом]. 1994. március 29.
  2. ^ a b c "Az irányítás gyakorlata, A megmentés útja, 2, kötet" [Практика управления. Путь спасения. Том 2]. 1998. június 1.
  3. ^ Szudakov, Vlagyimir, "X-ray man" [Человек - рентген]. Delovoj Mir. 1995. június 17.
  4. ^ a b "Jegyzőkönyv Grigorij Grabovojnak a hindu vallás fontos vallási személyiségeivel való találkozásáról" [Протокол встречи Григория Грабового с важными религиозными деятелями индуистской религии]. 1994. december 10.
  5. ^ "A röntgen ember: Jövő tavasszal minisztert váltanak" [Човекът рентген: Идната пролет ще сменяте министри]. 24 часа. 1995. október 26.
  6. ^ "A röntgen ember: Jövő tavasszal minisztert váltanak" [Човекът рентген: Идната пролет ще сменяте министри]. 1995. október 26.
  7. ^ a b "Grigorij Grabovoj küldetése, avagy az igazság nyomában".
  8. ^ "Vanga 1995-ben találkozik Grigorij Grabovojjal" [Ванга посреща Григорий Грабовой в 1995 г.]. 1995. október 27.
  9. ^ "Grigorij Petrovics Grabovoj" [Грабовой Григорий Петрович].
  10. ^ "Valentina Genkova bolgár televíziós szerkesztő nyilatkozata" [Заявление редактора болгарского телевидения Валентины Генковой]. 1995. október 27.
  11. ^ "Életrajz Grigorij Grabovoj" [Biography Grigori Grabovoi].
  12. ^ "GRIGORIJ PETROVICS GRABOVOJ ÉLETRAJZA".
  13. ^ "G.P. Grabovoj az Úristen, Jézus Krisztus, a Teremtő második eljöveteléről" [Заявление Г.П. Грабового о Втором Пришествии Господа Бога Иисуса Христа-Создателя]. 2004. június 5.
  14. ^ "Grigori Grabovoi, Second Coming of Jesus Christ".
  15. ^ "G.P. Grabovoj nyilatkozata az Úristen, Jézus Krisztus, a Teremtő második eljöveteléről" [Заявление Г.П. Грабового о Втором Пришествии Господа Бога Иисуса Христа-Создателя]. 2013. május 28.
  16. ^ "INTERJÚ: Az Elme Harmónia Központjának vezetője, Grabovoj munkatársa NORA MOROZKINA : "Grigorij Grabovoj arra törekszik, hogy megmutassa azoknak, akik el akarják fogadni ezt a Tanítást, hogy a feltámadás hétköznapi dologgá válhat az életünkben"" [ИНТЕРВЬЮ: Руководитель Центра Гармонии Разума, сподвижница Грабового НОРА МОРОЗКИНА: "Григорий Грабовой стремится показать людям, которые хотят воспринять это Учение, что воскрешение может стать чем-то обычным в нашей жизни"]. Eredetiből lementve: 2008. május 27.
  17. ^ a b "GRIGORIJ GRABOVOJ JÉZUS KRISZTUS MÁSODIK ELJÖVETELE EGYHÁZ" [CHURCH OF GRIGORIY GRABOVOY THE SECOND ADVENT OF JESUS CHRIST].
  18. ^ a b ""GRIGORIJ GRABOVOJ EGYHÁZ" HIVATALOS OLDALA" [OFFICIAL SITE "CHURCH OF GRIGORI GRABOVOI"].
  19. ^ a b "A JÉZUS KRISZTUS MÁSODIK ELJÖVETELÉNEK GRIGORIJ GRABOVOJ EGYHÁZÁNAK HIVATALOS HONLAPJA" [ОФИЦИАЛЬНЫЙ САЙТ ЦЕРКВИ ГРИГОРИЯ ГРАБОВОГО ВТОРОГО ПРИШЕСТВИЯ ИИСУСА ХРИСТА].
  20. ^ "Grigorij Grabovoj Tanításainak megvalósítása a "Vallás" részben" [Внедрение Учения Григория Грабового в разделе "Религия"]. 2008. május 9.
  21. ^ "GRIGORIJ GRABOVOJ JÉZUS KRISZTUS MÁSODIK ADVENTJE EGYHÁZ" [CHURCH OF GRIGORI GRABOVOI THE SECOND ADVENT OF JESUS CHRIST]. 2008. május 9.
  22. ^ "Elektronikus aláírásgyűjtés" [Elektronniy sbor podpisey]. 2013. június 22.
  23. ^ "Grigorij Grabovoj vallása" [Религия Григория Грабового].

További ismeretek

Kapcsolat Felhasználási feltételek Impresszum
Universal-Salvation.net